Belga csoki - világvége

Van egy közmegegyezés a világban - olyan, mint a Stop tábla-, hogy a belga csoki, az a hú. Meg a há. Meg top. Meg egyáltalán. Nomost. Erről a közmegyezős népszavazásról én hiányoztam. Nem szeretem különösképpen az édességet (mondom különösképpen), a belga csokit meg azt hiszem, sőt, lassan biztosan tudom, hogy ennél is kevésbé.Teszem mindezt úgy, hogy éltem Belgiumban és semmi megrázó nem történt ott velem. Sőt. Semmi csokitúladagolás, büntetésből csokispapírra térdeplés, csokigyárlátogatás, csak szerető nagynénik és unokatestvérek.Tehát nincs semmi terápiába megdolgozandó problémám a belga csokival.
De van az ízében valami mismásolás. Valami elkenés. Valami eufémizmus. De nem a jobbik fajtából.Vagyok úgy dolgokkal, hogy tudom, nem szeretem, de időről időre újra megkóstolom, hátha. Párszor már bevált. Kicsit meggyötörve hát a Körömlakkgyár viharaitól, gondoltam egy kis csoki (történetesen belga), fellazítja az idegszálaimat. Másoknak ez be szokott jönni.
Konkluzízió: nem vált be.
Szépnek mondjuk szép.



(Megmondom, mit szeretek. Nem manír. Feketetecsoki chilivel. Abban például nincs eufémizmus,)