Ejnye Kitty....

Hogy is?

Mondjuk hajóval a Temzén a Tate Modernig, egymást fényképezve szívzűrre barátot bevéve. Gondolva. Gondolkodva. Tisztulva. Nem értve. Nem értve egy hangot sem, mégis tisztán.



Minden hibádban,
és hibáidon felül
a tisztaságot kapod mégis erényül.

Mousetrap

Nem is

Rájöttem. Nem is drakula, hanem Kisherceg. Ej Róka, ej Róka.

Megtévesztő

Ma megtévesztően hasonlítottam egy normális emberre. Igaz, a tegnap éjjeli világmegváltós krumplileves után kicsit lassan bootoltam be, de azért csak megindultam a Portobellora. Hiába diktálja a praktikum a föld alatti közlekedést, hamar meggyőztem magam, hogy senkinek nem kell megfelelnem, s ha én a buszról szeretek mozizni, ott is a felső polcról, hiába a másfél óra, ezt kell tegyem.

Végigbambultam hát Londont, majd lassú, mosolygós sétával bevettem a Notting Hill-t. Fotózva, meg-meg állva. Az mindig kiderül, hogy szorított helyzetben – mondjuk tökegyedül Londonban – például beszélek angolul. Igaz, a jól megszokott francia akcentusom a délután egy pontján állítólag olaszra váltott. Aztán kihagyhatatlan ajánlat okán gazdagabb lettem két kabáttal. Kínos vagyok, tudom, de nem volt mit tenni.

Az egyikben úgy nézek ki, mint egy szabadnapos kis Drakula, a másikban pedig mint Audrey Hepburn. Lehet választani. Nekem pillanatnyilag mindkettő bejön.

Most meglepetésként kicsit elkényeztetem a srácokat - mert megérdemlik bizony -, főzök nekik vacsit, igaz , a fogpiszkáló beszerzése hiányos szókincsem végett nem jött össze, de majd csak begöngyölöm valahogy azt a husit.

Ja, ezek a hülye angolok meg tök romantikusak is. Ülök a Starbucksban egy olvadós kávéval és a rádióból (direkt figyeltem, nem kóbor, érzékeny lelkületű turisták vegzálásra rendszeresített CD-ről) megszólalt a Notting Hill című film zenéje. Hátradőlve élveztem, hogy téren, időn és problémákon kívül vagyok.

De bármit is ettem ma, az biztos hogy lesétáltam. Viszont nagyon indokolt lesz este az a jacuzzi...(Kézfejét homlokához érinti frivol mozdulattal és repülősóért nyúl.)

Talán

Talán ki sem dugnám a tappancsomat. Sade szól, nézem a Temzét. Jó ez így.

Keep left

Mindig is azt gondoltam, alapvetően szerencsésebbek azok az emberek, akik ab start meg tudják különböztetni a jobb es a bal kezüket. Úgy értem, tudják, melyik a melyik. A sok születési rendellenességem között ez egy elenyésző probléma, de távol esik tőlem az evidenacia erre vonatkozóan. Londonban, ezt meg duplán be is szívod. Mert ha azt se tudod, merre nézz, miközben annak pont az ellenkezője lenne a helyes, már le is vitte fejedet a busz. Közben meg próbálj Keep left egy egyszemélyes lépcsőn lefele gurulós kisbőrönddel. Hogynepersze.
Amúgy frizura tart, hurrikán nincs, csak egy zűrösebb landolás, de repülőscsemetének ez meg se kottyan.
A rontást meg hozom magammal, ahova lépek, fű nem nő, emberek nem alszanak.
Furcsa egy rontás, de együtt élek magammal, ezt dobta nekem a gép.
Velem utazik a Maci a metrón.

Ha már abszurd, legyen kövér

Hogy állapotban vagyok, ez tény. Minden nap azt érzem, nem lehet tovább fokozni, aztán kiderül, hogy mégis. Kicsit attól félek, hogy simán megyek az utcán, összeesek és meghalok. Ez mondjuk nem vicc, gondolataim valósak erre vonatkozóan. És akkor ma reggel, arra riadok hogy még ügyeletes is lennék, s mint jó vezető, példát is kéne statuálnom, nem mismásolhatok, semmi elkenés, szétbőgött szemekre sminkfelhelyezés, Körömlakkgyárba rongyolás.Bent hosszú, tömött szempillákkal fókuszálom a monitort, amikor szomszédos egység kollégája bebilleg a hóna alatt egy gitárral. Utó nőnapköszöntőre készül kis csapata számára, csak még előtte beugrott egy számlával, a gitár meg úgy a hóna alatt ragadt. Én meg teljes beosztotti gárdám fényes plénuma előtt halkan megjegyzem, milyen szép is lenne ebbe a minden hétfők leghétfőbbikébe egy kis gitármuzsika hétindítónak.És akkor kollega mellém ül egy székre és spontán szerenádba kezd (ének és gitártudása megvan hozzá). És akkor azt gondolom, itt pont a mondat a végén.

Post nőnap

Orosz rulett

Csak még annyi,

hogy sminkes legyen a talpán, aki ma embert varázsol belőlem...

Még reggel

Az a nemtudommitvegyekfelt még ki is kell vasalni. Meg ne legyek túl szigorú, sem túl kacér, vagy kövér.
A fürdővíz túlcsordult, a kávé meg rámborult. Azt hiszem, kiállok az erkélyre egy szál törölközőben elszívni egy szál cigit. Na jó. Nem.
És megint éhes vagyok. Mondtam én, hogy baj lesz.

Egyáltalán

Éjjel hirtelen felindulásból arra ébredtem, hogy éhes vagyok és még finom is volt, amit végül ettem. Ez köbö 3-4 hete nem fordult velem elő. Azért persze nem kéne teljesen rászokni. Mármint az éjszakai részre. Gondolom én. Mert megismerem a rádiófrekvenciákat.
Komolyan. Itt jön a fürdőskurva üzemmód. Ma megen fotózás lesz és mifaszt vegyek fel? Meg kedvem sincs. Meg fejem se hozzá. Meg még hajat is kell mosni. Meg, meg, meg... Modom én, hogy fürdőskurva...Mondom.
És külöben is. Valaki masszírozza meg a nyakamat, mert elaludtam, meg, meg főzzön kakaót, vagy kávét, meg egyáltalán.
Fürdőskurva.
Ráadásul a rosszabbik fajtából.
Hisztisfürdőskurva.
Jórreggeltmindenkinek!

Kolleganő mai kommentje:

Akkor a korodhoz képest jól tartod magad.
Hátkérem. Minden relatív.

Ezeket gyűjtöm

Szó szerint idézek:

Először megkerestük a sajtót, majd végül a budget miatt úgy gondoltuk megkeressük az internetet is.

Ejnye

A bal szemem is elkezdett tikkelni.
Nem ezt beszéltük meg. De nem bizony....

Búcsú

Hogy is van, ez nem tudom. A búcsút tanulni kell.
Hogy lehet elkapni egy női derekat nőként oly férfiasan, hogy beleremegek a saját erőmbe és a másik rezzenésbe? Benne van egy évnyi érintés. Szigorúan szavak nélkül, ezer, meg ezer történet. Csak mozdulatban lenni, kéznek végén kéz, derékon ölelés.

Azt a szenvtelen, szemtelen fejét de szeretem

Neki:

Ki lakik a dióhéjban?

Nem lakhat ott bárki. Csak dióbél bácsi.

Rémes vagyok

Még ki sem nyílt a szemem, de az előző napi statisztikával kezdem (immár két éve így megy ez), majd szintén még a kávé előtt jönnek az emailek és gyors feladatot osztok valakinek. Megriadtam.
Le kéne szednem magamat magamról, különben nem lesz jó végem.
Főzök is egy kávét...Asszem...

Hogy mik vannak! Meg.

Elveszett jelentés

A gyerek szívhangja stabilnak mondható, most próbálok újra szétnézni a világban ahol élek. Ezt egy picinykét nehezíti, hogy még mindig tikkel a jobb szemem, remélem ez azért nem marad így életem végéig, mert tikkelő szemre egyenes tusvonalat húzni szuperhaladó feladat.
Holnap konferenciázom egyet, hogy okosodjak nagyot, pikánsan mindezt a volt munkahelyemen teszem, mert az hiszem, alapvetően mazochista alkat lennék. Részben persze. Aztán jönnek a lappok.
De hogy ezt a munkát letettem, csináltam magamnak mást, igaz az édes és titkos, de mégis csak szavak, szavak és monitor. De ha már elhatároztam, hát így legyen.

Sordinoban

Őrzöm a piexeleket és lelkem békéjét. Egyszerre indítottam be az összes háztartási gépet, ég zendülés, föld indulás, miegyéb. Aztán rajzoltam hobbiból sárkányt, meg békát, azt hiszem másik hobbit kell választanom, mert rajzolni például egyáltalán nem tudok. A sárkány mondjuk elég pofás lett, de olyan kis szeppent a feje...
Nem tudom, ezt mondtam-e már, ha nem, akkor most mondom: